Mit üzen 1956 a XXI. századi magyarságnak?

2025 október 23-án ha kimentünk meghallgatni Orbán Viktor beszédét vagy Magyar Péterét, akkor jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy lényegi értelmében hová tűnt 1956? Ugyanis mind a kettő pártrendezvény egyszerű politikai versengés céljából volt megrendezve. Tárgya nem a nemzeti ünnepély volt, hanem a pártidentitás bebetonozása, a politikai lövészárkok még mélyebbre ásása, vagy kedvesebben szólva a választási kampányolás. Lényeg a lényeg október 23-a semmiképpen sem az ünneplésről szólt.

Emiatt a jelenkori helyzetben kiváltképp fontos megvizsgálni bizonyos kérdéseket, mint például: Mit üzen 56’ a jelenkori magyarságnak? Üzen-e egyáltalán bármit is? Milyen szerepet tölt be a közös tudattalanban vagy mi az alapélménye az embereknek 56’-ról? Miért vannak ilyen megemlékezések a jelenkorban és ki ezért a felelős?

Mit üzen 56’?

Szabadságot, egyenlőséget, testvériséget. Mint minden forradalom ez is ezt üzenné a magyarságnak amennyiben halló fülekre találna. Modern és csorbított szavakkal fogalmazhatnánk úgy is, hogy nemzeti szuverenitást.

Ezek mind szép szavak is és pozitív jelentéstartalmuk is lehetne amennyiben ezeket az üzeneteket nem órás hosszúságú iskolai előadás és beszédtömkelegekben hallottuk volna. És sajnos a legtöbb ember emiatt nem tud kapcsolódni 56-hoz, mert ha arra emlékezik akkor nem eszmék és gondolatok jutnak eszébe, hanem poroszos rendben megtartott iskolai beszédek, vagy jobb esetben azoknak végtelenül egyszerű és sablonos üzenetei.

Ez miért probléma?

Mert 56’ ennél sokkal több is lehetne. Alapvetően minden nézőpont kérdése és a magyarság egyik fő bűne az, hogy a mérlegnek mindig a legnegatívabb oldalát nézi és minden témát onnan közelít meg. Amennyiben a közszellem ezt a tulajdonságát le tudná vetkőzni, akkor 56’ a magyar nemzeti identitás alapját is tudná képezni és nem csak egy

elvesztett forradalomként lenne számon tartva.

Ez miért fontos?

Amiért 1848 is eszméletlenül fontos a magyar történelemben. Ez a két forradalom azon kevés történelmi pillanatok, megmozdulások egyike, amikor a magyarság egy része képes volt felnőtt társadalomként működni és a saját meggyőződése és megléte mellett kiállni. 56’ nem azért igazán fontos, mert a magyar emberek a szabadságukért kiálltak egy elnyomó rendszerrel szemben, hanem mert egyáltalán kiálltak saját magukért és a jövőjükért.

Milyen szerepe van 1956-nak a

magyar társadalomban?

Leginkább semmilyen. Miért? Amiért az Iskolai ünnepségek és a semmitmondó tömegrendezvények ilyen módon dolgozzák fel a forradalmat, amiért a magyar társadalom nem képes egy lépéssel közelebb kerülni saját múltjához és közügyeihez és amiért nem képes semmilyen fajta konfliktust vállalni.

Miért kéne konfliktust vállalni?

Ez fontos kérdés és nem szabad elmenni mellette. A magyar társadalom a traumái miatt kollektívan, hiányol egy apafigurát és ezt a szerepet mindig be is töltette valakivel. Ilyen történelmi alak volt Ferenc József, Horthy, Kádár és jelen esetben Orbán Viktor is. Ez miért hoz konfliktust?

Mivel a jelenleg „nemzeti jobboldal” vezetője Orbán Viktor, aki 15 éve tartja a legnagyobb beszédeket minden évben október 23-án és pályájának egyaránt része a rendszerváltozás idején a „Ruszkik haza!” szlogen skandálása és jelenleg a világpolitika színterén egy asztaltársaságot vállalni és kollaborálni az orosz állammal.

Ez az ellentmondásos helyzet alapvetően kiváltaná az emberből az önkritikát vagy bármilyen fajta kritikus gondolkodást a párttal szemben, viszont a magyarság számottevő része egyértelműen 1956-tal szemben az oroszpártiságra teszi a voksát.

Másik probléma, ahogy az korábban említve volt, hogy 56’ nem része a nemzeti identitásnak. Akik átélték azoknak trauma a közellátás miatt és önmagában a fegyveres konfliktus átélése miatt. Akik harcoltak azoknak meg trauma a sikertelensége miatt és mivel szüleinknek vagy nagyszüleinknek ez az élménye, ezeket a mintákat mi is átvesszük és a köztudatban, vagy „köztudattalanban” ez valamilyen fajta közönyt hordoz magában és terheli rá az egész társadalomra.

Ez nem újkeletű dolog hiszen az egész magyar identitásnak ebből kell építkeznie, vagy ha nem is kell, ebből építkezik. A magyar történelemben a Hunyadiak kora, a Nándorfehérvári diadal és Bécs elfoglalása volt a tetőpont, a legdicsőbb kor és az azt követő 540 év vegetáció vagy hanyatlás ként csapódik le a köztudatban. A Reformkor talán kivételként tekinthető, valamint a kiegyezés tudta még megtörni a „magyar közönyt”. Ezek az akkori és valamelyest még ma is viszonyulási pontnak tekinthető, bizonyos pillanatokban 48’ is annak tekinthető és annak az emléke könnyebben is maradt fenn a magyar köztudatban, hiszen több kiemelkedő karaktert és asztaltársaságot is tud magában hozzákapcsolni. Viszont 56’ „fekete folt maradt” a történelmi emlékezetben. Tanulunk róla, de nem marad meg belőle sok, részt vettünk az ünnepségeken, de a himnuszon és a szózaton kívül csak egyszerű és keveset mondó üzenetek et tudunk felidézni, így maradtak a nagy felvonulások és pártrendezvények, amelyek semmi lényegit nem állítanak csak üres aktuálpolitikát közvetítenek az egyszeri szavazó felé és ebben a tényállásban bűnös mindkét meghatározó jelenlegi politikai fél.

Viszont, ha még esik is szó 1956-ról, miért nem gyakorol hatást az emberekre?

Mert, az ünnepségek, megemlékezések és elhangzott beszédek, mögött nincs elég fedezet. Nem érződik elég hitelesnek az, amikor olyan emberektől olvasunk, vagy hallgatunk 56-ról szóló beszédeket, akikről ordít, hogy nekik sem jelent sokkal többet 1956, mint az őket olvasó vagy hallgató, diákoknak vagy felnőtteknek. Nem ér célba az az üzenet a szabadságról és a felkelésről, ha azt az üzenetet egy rendszerszolga iskolaigazgató vagy egy rendszert vezető politikus közvetíti.

Az se szerencsés, ahogy az már említve volt, hogy a regnáló hatalom a megemlékezéseit nem szenteli kicsit sem 1956-nak, legfeljebb párhuzamvonásra alkalmazzák világpolitikai folyamatok magyarázására és ezzel ugyanúgy csak pártpolitikát csinálnak az ünnepből (pl.: Brüsszel az új Moszkva). Ennek a tendenciának a kiteljesedését most láthattuk 2025-ben, ahol szinte semmi szó sem esett 1956-ról. Az ilyen megemlékezéseken, még viccnek is rossz azt mondani, hogy a forradalom identitás képező. Egyedül egy célja van. Eszköz a rendszernek, hogy tanúbizonyságot tegyen saját kurucos ellenállásáról és ezzel validálja Brüsszellel vívott szabadságharcát.

Az idei Orbán-beszéd ködszurkálás és egyértelmű elhatárolódás bármi olyan állítástól, ami magában foglalná azt, hogy ezt a forradalmat az oroszok verték le, ehelyett kapunk II. ukrán frontot és még tavaly a teljes relativizálását 56-nak Orbán Balázs jóvoltából.

Ilyen megemlékezések és közhangulat mellett nem igazán várhatjuk el, hogy a magyar

társadalom, mély érzéseket és identitást merítsen 56’ szelleméből

Hová vezet ez?

Egy olyan társadalomhoz, aki teljesen megfeledkezik múltjáról. Csak levert forradalmak és elvesztett háborúk homályát és keserű szájízét hordozza magában és valamelyest már ezeket az időket éljük. Az, hogy a magyar társadalom nem képes felidézni előképeket és viszonyulási pontokat kőbe vésni az tovább ássa azt a gödröt, ahova egyszer a teljes magyarságot és történetét temeti egyszer a történelem és ez az a folyamat, ami rövid távon azt okozza, hogy a magyar nép reménytelenül és visszafordíthatatlanul örökre betagozódik abba a jelenkori rendi társadalomba, amit ez a rendszer már javában kiépített. Sokszor dicsérjük Ady Endrét vagy József Attilát és még sok-sok múltbéli nagyot, hogy mennyire előrelátóak voltak és hogy mennyire ráilleszthetőek egykori írásaik napjainkra, és valóban nagyszerű írók és költők ezek, viszont nem fedezzük fel e mögött azt a tényállást, hogy mint társadalom, mi is hibásak vagyunk abban, hogy ezek a negatív társadalomképek még mindig igazak ránk.

Kin nyugszik a felelősség a jelenlegi

helyzet miatt?

Természetesen ebben oroszlánrésze van a jelenkori és egykori rendszereknek, akik saját kényük-kedvük szerint kondicionálták a közhangulatot. Nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy akik egy ország vezetésével vannak megbízva, függetlenül attól, hogy legitimációjukat mire alapozzák, felelősséggel tartoznak azzal, hogy miként és hogyan emlékeznek meg történelmi eseményekről és azok emlékezetét, hogyan ápolják.

Ennek ellenére az egyik legfontosabb tény egyértelműen az, hogy amilyen a nép olyan az elit és emellett nem mehetünk el. Az igényt a magyar emberek teremtik meg vagy hanyagolják el. Sajnálatos az, hogy a magyarság annak ellenére, hogy előképek sokasága áll rendelkezésére a történelemben, nem tud kiállni magáért, nem tud felnőttként viselkedni és még visszaemlékezni se mer az eposzi és dicső pillanatokra, amik a múltban történtek vagy akár a közelmúltban. Ennek mintapéldája 1957 amikor százezrek látogattak el és ünnepelték május 1-én a Kádár-rendszer születését és az átmenetelést egy könnyedebb az ember zsigeribe szerveződő terrorba…

„Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. 

Lelkem nem ily honos. 

Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, 

aki alattomos.

 Sem népet, amely retteg, hogyha választ, 

szemét lesütve fontol sanda választ

 és vidul, ha toroz.” Levegőt! – József Attila 1935